Szolgáltatásaink

Drogsegély

A kábítószer-probléma megoldása napjaink egyik legégetőbb társadalmi feladata. A kábítószer-fogyasztás tiltásának, vagy engedélyezésének kérdése újra és újra előkerülő vitakérdés a témával foglalkozó szakemberek között. Tény azonban, hogy jelenleg hatályos Büntetőtörvénykönyvünk a kábítószernek a puszta fogyasztását is büntetni rendeli. Jelentős problémát okozva ezzel azoknak a családoknak, közösségeknek, ahol az érintettek elsősorban arról szeretnének meggyőződni, hogy a környezetükben is megjelent-e a kábítószer valamilyen formában, hogy rokonuk, családtagjuk, társuk is kapcsolatba került-e a kábítószerrel, és amennyiben igen, akkor szükség van-e egyáltalán a segítségre. Fontos kérdés továbbá, hogy a köztünk élő és rendszeresen kábítószert fogyasztó, esetleg drogfüggő személynek pontosan milyen segítségre van szüksége, hiszen bizonyos megoldásokkal gyakorta a kívánt hatás ellenkezőjét érhetjük el. A kábítószer-fogyasztók környezetüktől gyakran pont azért nem kapnak segítséget, mert sokan nincsenek tisztában azzal, hogy kikhez is fordulhatnának ezzel a kényes kérdéssel, a rendőrség bevonását azonban mindenképpen szeretnék elkerülni. Cégünk segítséget kíván nyújtani mind a kábítószer-fogyasztás gyanújának alátámasztásában illetve annak kizárásában, mind azokban az esetekben, mikor a fogyasztó környezete már egyértelműen tisztában van a kábítószer-használat tényével, és szeretné az illető személyt  távol tartani a drogoktól, vagy függőség esetén segítséget szeretne nyújtani a leszokásban. (Ezirányú tevékenységünk során szakavatott orvosokkal, pszichológusokkal működünk együtt, a kábítószer-fogyasztás kimutatására szükség esetén az érintett tudta nélkül - akár egy hajszálából is - sor kerülhet.)






Nyelvek

Elérhetőségek

Cím: 2800 Tatabánya,

Károlyi Mihály u.10.

Mobil:+36-30/ 821-3765

Tel/Fax:+36-34/ 300-750

E-mail: info@infactor.hu

Web: www.infactor.hu


Közösségi oldalak